Képzeld el a következő helyzetet!

Legjobb barátnőd/barátod felhív és sírva panaszolja, hogy katasztrofális napja volt. Reggel nem csörgött az ébresztőórája, így 25 perc késéssel ébredt. Kapkodott, hogy behozza a lemaradást, emiatt a kocsi felé rohanva magára öntötte a kávéját. Visszament átöltözni, és ezzel pontosan 32 perc késéssel érkezett meg a reggeli meetingre, melyen neki kellett volna a felsővezetésnek prezentálni a következő évi tervet. A főnöke ugrott be helyette, viszont mint utólag kiderült a prezentáció végleges verzióját nem töltötte fel a szerverre, így hibás számokat mutattak be a vezetésnek, amit a közismerten vaskalapos regionális pénzügyi vezető kiszúrt, és óriási ügyet csinált belőle. Most retteg, hogy elveszítheti az állását.

Ráadásul a nap folyamán kiderült, hogy a szombat estére leszervezett bébiszitter mégsem tud jönni, így valószínűleg ki kell hagynia a kedvenc zenekara koncertjét, amire hónapokkal ezelőtt megvette méregdrága jegyeket.

Mindezt még tetézi, hogy hazaérkezésekor majd’ elájult, ugyanis a reggeli kapkodásban nyitva maradtak az ablakok, a huzat leborított egy virágcserepet, a macska pedig széthordta az egész lakásban a sarat.

• Mit mondanál ebben a helyzetben a barátodnak?

• Milyen érzelmekkel viszonyulnál hozzá?

Válaszodban bizonyára megjelenik az együttérzés valamilyen formában. Valószínűleg megpróbálnád megnyugtatni, a támogatásodról biztosítani, esetleg felvidítani. Néhányan ilyen esetben kifejezik a szeretetüket, elfogadást mutatnak, vagy akár felajánlják a segítségüket. Az is elképzelhető, hogy félted vagy éppen sajnálod a barátod, hogy ilyen helyzetbe került.

---

Most képzeld el, hogy ugyanez történik meg veled!

• Mit mondanál ebben a helyzetben saját magadnak?

• Milyen érzelmekkel viszonyulnál önmagadhoz?

 

Míg mások támogatása általában pozitív érzelmi indíttatású, addig önmagunkkal szemben sokkal gyakrabban jelenik meg az önkritika, az önmagunkra irányuló düh, önvádaskodás, kompetenciáink, képességeink megkérdőjelezése, önértékelésünk csökkenése. Elképzelhető, hogy ilyen helyzetben összeroskadva ülünk a virágföld borította lakásban, és meg vagyunk róla győződve, hogy mi vagyunk a világ legszerencsétlenebb és ügyetlenebb emberei. A legrosszabb az egészben, hogy

úgy érezzük, mindezért csakis magunkat hibáztathatjuk.

 

Tehát jóval keményebbek vagyunk önmagunkkal szemben, és míg barátként természetesnek tűnik, hogy elfogadást és támogatást nyújtsunk a nehéz helyzetben lévőnek, magunktól általában azt várjuk el, hogy önállóan küzdjünk meg a nehézségekkel.

 

Együttérzés önmagunkkal

 

De miért is kéne ennek így lennie? Miért kéne, hogy tökéletesek legyünk? Hogy nekünk mindig minden sikerüljön, és a szerencse is folyton mellénk álljon? Reálisan nézve az életet, tudjuk, hogy ez nem lehet így. Amikor viszont átélünk egy ilyen napot (vagy akár hetet), ritkán tudunk a realitás talaján maradni és elfogadni a helyzetet. 

Az önmagunkkal való együttérzést kevesen gyakorolják “természetüknél fogva”, sőt. A pszichológiában méltán híres attribúciós elmélettel foglalkozó kutatások szerint azok, akik alacsony önértékeléssel rendelkeznek és önvádlóak, a sikert hajlamosabbak külső körülményeknek, szerencsének tulajdonítani, míg a kudarc okát minden esetben saját magukban keresik. Ez a fajta torzult énkép és oktulajdonítás ördögi kört idéz elő és így az ellen dolgozik, hogy a nehéz helyzetekben megértőek és támogatóak legyünk magunkkal szemben. A témában különösen érintettek a nők, ugyanis kiterjedt felmérések szerint ők sokkal inkább hajlamosak a tépelődésre, mint a férfiak. Ez részben megmagyarázza azt is, hogy miért szenvednek kétszer olyan gyakran szorongásos és depressziós állapotoktól. Ebben a fiziológiai eltérések mellett a kulturális berögződéseknek is jelentős szerepe van.

 

Nem csak a nemzeti, hanem a szervezeti kultúra is befolyásolja, hogy tagjai inkább a tépelődést vagy az önmagukkal való együttérzést választják egy-egy nehéz helyzetben.

 

Egy feltörekvő irányzat, angolul self-compassion vagyis önmagunkkal való együttérzés azonban reményt adhat egy kifejezetten önhibáztató kultúrában is. Kutatások azt mutatják, hogy azok az emberek, akik több együttérzést élnek meg önmaguk felé, 30-50%-kal kevésbé szenvednek szorongástól és lehangoltságtól.

 

A jó hír, hogy saját magunk támogatása tanulható és fejleszthető.

 

Három összetevője

• a tudatos jelenlét gyakorlása,
• az önmagunk felé tanúsított kedvesség kialakítása,
• és annak felismerése, hogy problémáink és nehézségeink nem egyedülállóak, emberi mivoltunkból adódnak, és osztozunk ezeken másokkal.

Következő Tudományból-Gyakorlat műhelyünkön ezeket a “hozzávalókat” gyakoroljuk majd, így saját tapasztalatot is szerezhetsz önmagad támogatásában.

Jelentkezem!

 

Forrás:

Kristin Neff, Phd: Self Compassion, Hodder & Stoughton (2011)