A szeptemberi Tudományból Gyakorlat ismét az agilitásról fog szólni, méghozzá arról, hogy miként lehet és miként érdemes agilis csapatot összeállítani. E havi cikkünk vendégszerzője és egyben a következő Tudományból Gyakorlat előadója Molnár Attila, aki többek között a TeamINSIGHT alapítója, szakmai vezetője és tanácsadója.

Tovább →

“Tanuld meg a szabályokat, hogy tudd, hogyan lehet áthágni őket.” A fent szereplő, dalai lámától származó idézet első olvasatra talán meglepőnek tűnhet, hiszen társadalmunk és benne a szervezetek is, általában gondosan felállított szabályrendszerekre épülnek, amelyek első sorban saját biztonságunkat, a békés együttélést, vagy épp a hatékony munkavégzést hivatottak elősegíteni. A szabályszegők ennek megfelelően az esetek […]

Tovább →

Hol vannak már az élethosszig tartó pályaívek? A gyakornokként, tanoncként kezdett, majd 40-50 év múlva ugyanattól a cégtől nyugdíjba ment emberek? Helyettük jobhopperek vannak, és folyamatos fluktuáció, employer branding, sourcing és onboarding. Ha besokalltál az idegen szavaktól, jöjj, nézzünk ezek mögé! E havi cikkünk szerzője és egyben a következő Tudományból Gyakorlat szemináriumunk vendégelőadója, Pankotai Balázs, […]

Tovább →

Napjainkban gyakorlatilag elkerülhetetlen, hogy a szervezetekkel kapcsolatban az ember bele ne botoljon az „agilitás” kérdéskörébe – legyen szó cégvezetőkről, alkalmazottakról, tanácsadókról, vagy csak az üzleti, szervezeti témák iránt érdeklődőkről úgy általában. Az amerikai szóbeszédben már régebb óta jelenlévő kifejezés az elmúlt pár évben tört be elementáris erővel a hazai és az európai üzleti köztudatba, és a […]

Tovább →

Tudod, mit mond rólad/cégedről a munkavállalód?   Az employer branding vagyis munkáltatói márka fogalma korántsem mai találmány, már több mint 20 éve létezik a nemzetközi management közösségben. Akkor miért ajánlatos most újra leporolni és tudatosan, stratégiai szinten foglalkozni az igazán hatásos employer branding (fel)építésével? A sokat hangoztatott minőségi munkaerő hiánya, a mostanra ritka fajnak számító elkötelezett […]

Tovább →

“Küzdj azért, hogy fejlődésben maradhass! A jó vezetők mindig jó tanulók is.” John C. Maxwell Akár ezzel az idézettel is jellemezhetnénk múlt heti eseményünket, amelyen a tudásátadás és a tudomány gyakorlatba ültetése volt közös célunk. A pénteki HR Brunch-on mérföldkőhöz értünk el TudGyak névre hallgató eseménysorozatunkban, amelynek keretein belül 3 hónap alatt 3 workshopon is részt […]

Tovább →