Az iroda egy csatatér. Jobbról éppen a reggeli kávéért nyargaló kollégák rohamosztaga közelít az asztalod felé. A balodról puskaropogásként ható szüntelen toll kattintgatás dübörög a füledben. A mögötted lévő munkaállomáson épp egy aknamező készül kibontakozni, ahogy a kollégák a termosztát feletti hatalomért csatáznak. Ha ez még nem lenne elég, a szemben lévő asztal felől folyamatos hadi tudósításban van részed a hónap legmakacsabb ügyfelével perlekedő kollégád részéről. Neked pedig ott a küldetésed az orrod előtt: “10 perc múlva kérem a holnapi meetinghez szükséges prezentációt – a főnök” Mit teszel?

 

A fent felvázolt kis jelenet valószínűleg egyáltalán nem idegen a munkavállalók többségének. Az utóbbi évtizedekben egyre elterjedtebbé váltak az úgynevezett egyterű vagy nyílt terű irodák (open offices), főként a nyugat-európai és amerikai vállalatok körében.

 

Az USA-ban már a munkavállalók 70%-a dolgozik nyílt terű irodákban*,

 

de itthon sem ritka, hogy folyamatos sürgés-forgás közepette dolgozunk napi 8-10 órát. Népszerűsége egyre csak növekszik, annak ellenére, hogy bizonyítottan szenvedünk tőle.

 

A nyílt irodákat főként amiatt a feltételezés miatt részesítik előnyben, miszerint segítik a kooperációt, a spontán kommunikációt, a csapatmunkát. Sajnálatos módon az ehhez fűzött remények csupán illúziók maradnak, az open office jellegű irodák dolgozói ugyanis sokkal problémásabbnak értékelik az együttműködést, mint a zárt irodákban dolgozó munkavállalók, amellett, hogy egyébként az informális és a munka szempontjából irreleváns interakciók száma növekszik.

Többet beszélgetünk a munkatársainkkal, de korántsem munkához kapcsolódó dolgokról.

Az open office elrendezés előnyei elsősorban (sőt, szinte kizárólag) gazdaságosságában és rugalmasságában mutatkoznak meg. Adott területet (egy emeletet vagy irodaépületet) értelemszerűen jobban ki lehet használni, ha nem kell az elválasztófalakkal, folyosókkal, ajtókkal, paravánokkal számolni, csak asztalokat tolni egymás mellé. A rendelkezésre álló tér maximális kihasználásával ráadásul növelhető az egy légtérben dolgozó munkavállalók száma. Az Egyesült Királyságban például az elmúlt 20 évben 40%-kal nőtt az irodai “sűrűség”, 16,6 m2 helyett már csak 11,8 m2 jut egy munkavállalóra. Jól hangzik, ugye?

 

Valóban, a munkahely kialakítási költségeken sokat lehet spórolni a nyílt terű irodákkal, feltéve, ha a cég hajlandó megfizetni az open office hátrányainak borsos árát. Ez pedig teljesítménycsökkenésben, dekoncentráltságban, gyakoribb hiányzásokban, megemelkedett stresszszintben, az elégedettség és elkötelezettség drasztikus csökkenésében, vagy akár felmondásban jelentkezik.

 

 

Nem nehéz elképzelni, hogyan gyilkolja meg a zsúfolt, zajos munkakörnyezet a produktivitást, főleg olyan feladatok esetében, amelyek koncentrációt, fókuszált figyelmet, egyedüllétet igényelnek. Egy 38.000 munkavállaló bevonásával végzett kutatás szerint az elpocsékolt produktív idő legnagyobb hányadát annak köszönhetjük, hogy kollégáink időről időre – akárcsak egy rövid eldöntendő kérdéssel is – megzavarnak minket. A káosz és a zaj azonban nem csak a komplex feladatok esetében veti vissza a teljesítményünket;

zavaró környezetben még a legegyszerűbb matekfeladatokat is képtelenek vagyunk elvégezni (Sundstrom, Burt és Kamp,1980).

Az egyterű irodák másik Achilles-ina a magánszféra teljes hiánya. Mennyi időt vesztegetünk el nap mint nap azzal, hogy egy bizalmas face-to-face vagy telefon beszélgetés lefolytatására alkalmas helyet keresünk? Megfordítva a helyzetet: miközben épp belemerülnénk a határidős prezentáció elkészítésébe, valóban akarjuk hallani, amint a szomszéd kollégánk épp a feleségével/férjével vitatkozik?

A környezetünk feletti kontroll – az hogy szabályozni tudjuk, mit engedünk be és mit nem, kinek vagyunk elérhetőek és mikor – jelentősen befolyásolja a munkahelyi jól-létünket. Ha nem tudjuk kiszűrni a felesleges és zavaró ingereket, ha nem tudjuk lekorlátozni a társas interakcióinkat amikor csendre és magányra van szükségünk, az hosszútávon mentális túltöltöttséghez, érzelmi kimerüléshez vezet, ami pedig a kiégés legmarkánsabb jele (Laurence, Fried és Slowik, 2013).

 

Ha ez még nem lenne elég elrettentő, a nyílt terű irodák jelentős egészségügyi kockázatokat is rejtenek. Amellett, hogy az open office-ban dolgozók 62%-kal többet hiányoznak betegség miatt, elegendő 3 órát tartózkodnunk zajos környezetben ahhoz, hogy a stressz szintünket leginkább befolyásoló epinefrin hormon mennyisége az egekbe szökjön. Az állandósult magas stressz pedig tudjuk hova vezet.

 

Lehet ám fényezni az open office irodákat, hangoztatni, hogy mennyire jót tesznek a kreativitásnak és a csapatmunkának, de érdemes tisztában lenni azzal is, milyen árat fizetünk érte. A megoldás itt is valahol félúton van: Nem baj, ha van egy közös tér, ahol szárnyalhat a kreativitás és gyümölcsözhet az együttműködés. De ha arról van szó, hogy koncentrálnunk kell, vagy csak besokalltunk a kollégák szüntelen ostromától, legyen egy hely, ahova kitűzhetjük a fehér zászlót.

---

Források:

*British Council of Offices (2009). Sharp increase in office density reveals today’s changing working environment.

Laurence, G. A., Fried, Y., & Slowik, L. H. (2013). “My space”: A moderated mediation model of the effect of architectural and experienced privacy and workspace personalization on emotional exhaustion at work. Journal of environmental Psychology, 36, 144-152.

Sundstrom, E., Burt, R. E., & Kamp, D. (1980). Privacy at work: Architectural correlates of job satisfaction and job performance. Academy of Management Journal, 23(1), 101-117.