Minél inkább meg akarsz győzni valakit az igazadról annál inkább beleragadtok mindketten a saját igazatokba. Biztosan ismerős a helyzet, ha máshonnan nem, hát középiskolás fizika óráról, az erő ellenerő leckéről.

Itt a pszichológiai erők amelyeket a háttérben működnek, ugyan azok mint amikről egy korábbi cikkben is írtam. Kognitív disszonancia.

Nézzük meg közelebbről a visszafelé elsülés jelenségét (backfire effect)

 

Amikor a fejünkben lévő vélekedéssel ellenkező tartalmú információ ér minket, átéljük a már tárgyalt stresszt. Szeretjük ugyanis ha a világ körülöttünk koherens, és még jobban szeretjük ha a fejünkben rendben vannak a dolgaink (értsd: nincsenek ellentmondásban egymással a saját észlelésünk szerint), és ha nincs rend, létrehozzuk, legyen ennek az ára akár a valóság elferdítése.

 

Ha elkezdünk érveket és bizonyítékokat gyűjteni egy másik személy meggyőzésére, hogy belássa téved (legalábbis a mi oldalunkról úgy tűnik téved), akkor ő hasonlóan elkezd érveket és bizonyítékokat gyűjteni hogy védje a saját igazát.
Pszichológusok már leírták az ún. megerősítési torzítást (confirmation bias / mybias), ami különösen jól megfigyelhető az internet korában. Szelektíven látjuk meg, sőt aktívan keressük az információt, amely alátámasztja saját hiedelmeinket. Erre egyébiránt, például a facebook rásegít, (Vicario és mtsai : The spreading of misinformation online, 2015, cikk itt) hisz olyan tartalmakat kínál fel, amely a mi ízlésünkkel egyezik, lájkjaink alapján válogatja az ajánlott oldalakat. Emiatt gyakran esünk abba a tévedésbe, hogy a világ valóban olyan amiként mi észleljük. Az internet pedig röhög a markába, hogy milyen jól elrejtette előlünk az igazság másik felét, minket ez pedig csöppet sem zavar. Sőt.

 

1000 dicsérő szónál hangosabb 1 kritika

A visszacsapás jelenségére egyébként egy mindenki által jól ismert jelenség miért megyünk el 1000 dícsérő szó mellett és miért kattogunk napokig azon az egy kritikán ami megbújt a sok dícséret között. Az az információ ami passzol a hiedelmeinkhez ellenállás nélkül átsuhan rajtunk, míg bármi ami ellentétes, és fenyegeti a saját vélekedéseink kohézióját bizony fennakad. Erre van egy evolúcióelméleti magyarázat. Agyunk formálódásának gyerekkorában, az ősidőkben, szőrősebb-mellű ősatyáink túlélése azon múlott, hogy azonnali reakciót adtak minden veszélyhelyzetre. A pozitív ingerekre ugye nem kellett, mert nem voltak veszélyhelyzetek, de a negatív ingerek reakciót követeltek. 

 

Ezt egyébként Kevin Dunbar (1) neurológus is tudta bizonyítani. Egyéneket fMRI gépben vizsgált (agyképalkotó eljárás), mi történik mikor nézeteikkel azonos és amikor nézeteikkel ellentétes információt kaptak. Amikor azonos információ érkezett, az agynak azon területei léptek nagyobb aktivitásba amelyek a tanulási folyamatok során is aktívak. Amikor az információ ellentétes volt a nézetekkel, akkor pedig ezek a területek többnyire hallgattak és azok a területek voltak aktívak amik a gondolatok elnyomásánál illetve az erőltetett gondolkodásnál működnek.

 

Akkor hogyan lehet?

• Ne dörgöld: Javaslom, ha valakit meg szeretnél győzni az “igazadról” semmiképp ne úgy tedd, hogy az orra alá dörgölsz bizonyítékok tömegét, mert pont az ellenkezőjét éred el. Talán meg van mindenkinek a klasszikus, amikor tömegközlekedésen emberek politikáról kezdenek vitatkozni. Mindenki egyre nagyobb lendülettel hajtogatja a maga igazát, anekdotákat, híreket felsorakoztatva a saját véleménye mellett és a másik ellen, egyre jobban belelovalják magukat saját igazukba, vagy téveszméikbe.
• Ne nyilvánosan: Egyáltalán, ha valakit meg akarsz győzni, ne nyilvánosság előtt tedd. A visszacsapás hatás erejének nagy részét a nyilvánosság adja. Magunkban könnyen le tudjuk rendezni az fejünkben lévő ellentmondásokat, csendben, kényelmesen. Mások előtt mindez már sokkal kínosabb. Ki lehet húzni a dolog méregfogát, ha a meggyőzendő személynek nem kell a nyilvánosság előtt felvállalnia azt hogy téves nézetei vannak.
• Várni csöppet: Érdemes megvárni azt is amíg az érzelmek lehiggadnak egy kicsit. Az érzelmektől átfűtött viták csak erősítik a jelenséget.
• Csend & kérdés: Hagyjunk időt, és engedjünk csendet. Ne kényszerítsük partnerünket állandó védekezésre, hanem beszéltessük, érdeklődjünk. A logikátlanságokra könnyebb rávezetni beszélgetőpartnerünket ha nem érzi hogy ellenféllel áll szemben, és ha maga jön rá a logikátlanságra. Sőt, fel se hívjuk erre a figyelmét.

Ez jó sok erőfeszítést is igényel, és sokszor kényelmesebb csak durr-nagyágyúval belemenni egy online érvháborúba. Meg viccesebb.

Ha érzel  magadban csipetnyi gonoszkodási késztetést, akkor épp hogy belelovalhatod “ellenfeledet” egy olyan nézőpontba amellyel pont hogy csak lejáratja magát a közönség előtt, ahogy tették ezt a történelemben már párszor politikai érzékkel megáldott emberek.

 

1. Brain-based mechanisms underlying complex casual thinking, Fugelsang & Dunbar 2004, Neuropsychologia