A közelmúltban labdarúgó EB lázban élt Magyarország, ezalatt pedig többször is kiélezett sporthelyzetek szemtanúi lehettünk. Ezek a szituációk jól demonstrálták az összpontosítást, vagy épp annak hiányát. Vegyük például a 11-es párbajt, amikor egy addig döntetlen mérkőzést felváltva rúgott 11-esekkel kell a csapatoknak eldönteniük. Volt játékos, aki a feszült, kiélezett helyzetben is biztosan rúgta a labdát a hálóba, és volt, aki még csak el sem találta a kaput. Pedig egy focistának 11 méterről a kapuba rúgni – vagy legalább eltalálni azt -, unalomig gyakorolt rutin feladatnak számít.

A 11-es rúgás technikájában és gyakorlatában lényegi különbségek már nincsenek az élsportolók között. Akkor mégis mi különbözteti meg a sikeres 11-es rúgót a sikertelentől?

A kizökkenthetőség. Legyen az külső inger, mint például a közönség őrjöngése, az ellenfél provokációi, az egymásnak ellentmondó tanácsok a játékostársaktól és az edzőtől; vagy belső inger, mint például a helyzet miatti nyomás, egy korábban kihagyott 11-es emléke, vagy erős szorongás a teljesítményhelyzetekben. Az a játékos, aki ilyenkor ki tudja zárni a zavaró ingereket és csak azokra az információkra összpontosít, amelyekre tényleg szüksége van (például a széljárás, kapus szándékára utaló jelek), jó eséllyel megoldja a feladatot. Persze ott van még a kapus, aki szintén egy ilyen összpontosítási versenyben van a rúgó játékossal…

Vajon egy 11-es rúgás multitasking helyzet-e?

Bizonyos értelemben igen, hiszen a játékosnak egyszerre kell több információt hatékonyan kezelnie. Az ilyen helyzetben jól teljesítő játékosok általában a fókuszált figyelem és összpontosítás folyamatát járják végig igen fegyelmezetten, külső és belső, illetve szűk és tág figyelmi fókuszok szabályszerű váltogatásával. Így az összes hasznos információval rendelkeznek, míg a szükségteleneket kiiktatják. Vagyis a közhiedelemmel ellentétben

nem a multitasking a teljesítményünk lerontója

hanem a rosszul kivitelezett multitasking. Ilyenkor a bejövő ingerek hatására kizökkenünk a megfelelő teljesítményből és a figyelmi fókuszunk elterelődik a feladat szempontjából releváns elemekről. Érdemes végignézni a fenti gondolatmenet nézőpontjából valamelyik 11-es párbajt, például a német-olasz mérkőzés jó példa erre:

Kizökkenés a mindennapokban

Ki-ki megfigyelheti magán ugyanezt a folyamatot a hétköznapokban. Éppen ez asztalunknál dolgozunk, írunk egy fontos, odafigyelést igénylő dokumentumot. Már önmagában a feladathoz számos információt kell figyelmünk előterében tartani és eközben még e-maileket, sms-eket, és telefonhívásokat is kapunk. Kollégáink időnként kérdeznek tőlünk, vagy csak beszélgetnek a közelben, és mindeközben még az is eszünkbe jut, hogy “kéne valami vacsorára, de rég voltam már nyaralni, mikor lesz már egy pihenős hétvégém, apropó, az anyósomékat nem hívtam vissza… no meg kávézni sem ártana már egyet”.

Ez napjaink munkahelyi (és magánéleti!) realitása, és bár nem szeretjük, ha kizökkentenek minket, mégis átlagosan

napi 150-szer nézünk rá a mobilunkra 

akkor is, ha nem hívott minket senki (KPCB Internet Trends 2013).

Elolvasunk egy-két új hírt a neten, vagy elmerengve bámulunk ki az ablakon. A figyelmünk el tud kalandozni, ha megzavarnak minket, ha nem. Érdekes 21. századi jelenség a fantomrezgés, vagy fantomvibráció, vagyis annak a téves érzékelése, hogy telefonunk jelzett. Larry Rosen vizsgálata szerint az emberek 90%-a tapasztal kisebb-nagyobb gyakorisággal fantomrezgést, amit a kutató azzal magyaráz, hogy a lemaradástól való félelem (Fear of Missing Out) miatt kényszeresen ellenőrizzük a telefonunkat, ezzel is kizökkentve magunkat az aktuális munkafolyamatból.

Na de miért terelődik el a figyelmünk akkor is, ha koncentrálni szeretnénk és éppenséggel senki nem zavar meg minket? Mert az agyunk ehhez szokott hozzá a sok ezer éves fejlődése során. Az új információk gyors megszerzése, a környezetből származó ingerek mielőbbi észlelése őseink túlélését szolgálta. Tehát nemcsak természetes számunkra ez a működés, agyunk dopaminrendszere még jutalmazza is, így alakul ki az információfüggőség. Az ősibb figyelmi funkciók természetéből fakadóan minden új ingerre érzékenyen reagálunk. Ezt a folyamatot tudná kontrollálni a prefrontális kéreg, amely az akaratlagos figyelemért felel. Mivel azonban ez a típusú figyelmi funkció egy sokkal frissebb evolúciós vívmányunk, még nem működik olyan hatékonyan, mint a korábbi rendszer, aminek sok ezer éves előnye van gyakorlottság terén.

Fegyelem a figyelemben

Akkor hát mi lehet a megoldás? 

A felszínesebb, tüneti kezelés, ha elkezdjük lecsökkenteni a zavaró tényezők számát. Ez azonban csak részmegoldás, hiszen elkalandozó elménk egy nyugodt környezetben is csak önmagát tudja adni. Gondoljunk például arra, hogy egy szabadság kezdetén, egy békés erdőszéli tó partján ülve is remekül tudunk a munkahelyi feladatokon, vagy életünk nagy elszalasztott lehetőségein agyalni.

Eggyel hatékonyabb, ha személyiségünkhöz és munkánkhoz illeszkedő idő- és feladatgazdálkodási technikákat fejlesztünk ki magunknak, amivel az információs dömpingben is rendet tudunk teremteni. Például egy beérkező feladatról másodpercek alatt el tudjuk dönteni, hogy megoldható-e két perc alatt, vagy több időt igényel. Ami belefér a 2 percbe, azt végezzük el rögtön, a többit  viszont jegyezzük fel, és térjünk vissza rájuk egy későbbi időpontban, amikor meghatározzuk a prioritást és a konkrét teendőket velük kapcsolatban. A közkedvelt technikáknál azonban fontos, hogy testre szabjuk őket, hiszen jó néhány egyéni és feladatbeli különbséggel kell számolnunk.

Az érdemi megoldás viszont az, ha az összpontosításra és a fenntartható koncentrációra alkalmas figyelmi funkcióinkat kezdjük edzeni, hiszen azok az agyi területek, amik ezekért felelnek, kitartó gyakorlással fejleszthetőek (Goleman, 2015). Ez az, amiben egy jól teljesítő élsportoló (például az eredményes 11-est rúgó játékos) kiemelkedik az átlagból, vagy amiben egy érzelmileg gyorsan regenerálódó ember agya akár 30-szor is erősebb azokénál, akik egy megterhelő szituáció után hosszú ideig a negatív állapotában ragadnak (Shackman és mtsai, 2009). A figyelmi funkciók edzésével – csak úgy mint egy élsportoló, egy testőr, vagy egy meditáló szerzetes -, tartósabban tudjuk fenntartani a koncentrált állapotot, hamarabb tudatosítjuk a kizökkentő ingereket, és gyorsabban találunk vissza az eredeti feladathoz. Az összpontosításunk is fejlődik, egyre könnyebben gyűjtjük össze a környezetben lévő, számunkra aktuálisan leghasznosabb ingereket, és zárjuk ki azokat, amikre nincs szükségünk.

---

Források:

• AJ. Shackman,et al: Reduced capacity to sustain positive emotion in major depression reflects diminished maintenance of fronto-striatal brain activation. – Proceedings of national academy os science, 106 (2009)
• D. Goleman – Fókusz, Libri Könyvkiadó (2015)
• KPCB Internet Trends 2013: http://www.slideshare.net/kleinerperkins/kpcb-internet-trends-2013