A jétékos tévedése (gambler’s fallacy) az az illúzió, amely könnyen tehet tönkre életeket, és nem csak a szerencsejátékosok átka. Ahogy a téma egyik kutatója megjegyezte

“az edzetlen szemnek a véletlenség mintákba rendeződik” (Thomas Gilovich)

 

Hajlamosak vagyunk arra, hogy véletlen sorozatokra mintázatokat vetítsünk, agyunk egyszerűen nem bírj elviselni a véletlenszerűséget. Próbálják ki egy összejövetelen a következőt: Megkérnek egy személyt hogy dobjon fel egy érmét harmincszor és írja le az eredményt. És kérjenek meg egy másikat hogy képzelje el hogy feldob egy érmét harmincszor és leírja az eredményeket. Ha megnézzük a listákat észre lehet venni hogy melyik az igazi érme és melyik az elképzelt érme sorozata. Ha 5-6-os sorozatokat látunk rajta, akkor mérget vehetünk rá, hogy az a sorozat az igazi érme műve. Mi emberek borzalmasan rosszak vagyunk abban, hogy valódi véletlenszerűséget imitáljunk.

Amikor az Apple először kijött egy olyan kütyüvel aminek már volt “véletlenszerű” (shuffle) funkciója, rengeteg levelet és telefont kaptak hogy az nem működik. Mert volt hogy ugyan azt az előadót dobta ki többször egymás után, meg hogy ugyan arról az albumról jöttek dalok egymást követően. Márpedig ez egy jele az igazi véletlenszerűségnek. Steve Jobs csapatának át is kellett alakítania a shuffle funkciót hogy ne legyen véletlenszerű, és emiatt véletlenszerűbbnek hasson. A jelenséget egyébként a Spotify fórumán is körbejárták.

Arról hogy mennyire szeretjük a kiszámíthatóságot, és milyen könnyen becsap bennünket az agyunk, jó példákat adnak akár a klasszikus vizuális illúziók, amikből már biztosan mindenki számtalan sokat látott. Az agyunk kiegészít, forgat, nagyít, kicsinyít, igyekszik megtartani a látvány méreteit, értelmezni.

 

 

Hisz mindannyian tudjuk hogy a távolban lévő autó valójában csak azért pici, mert messze van, nem azért mert tényleg pici.

 

Ott is rendszert látunk ahol valójában nincs. (szerencsére, hisz valahol ez teszi lehetővé az olvasást is, képesek vagyunk egymást követő karakter sorozatokat összeolvasni és felruházni tartalommal)

Régi klasszikus Heider és Simmel (1944) kísérlete ahol személyeknek egy animációs filmet vetítettek le, amelyen geometriai ábrák mozogtak. Amikor megkérdezték az embereket mit látnak, úgy válaszoltak (és minden bizonnyal tennénk most mi is), hogy “harcolnak”, a “háromszög üldözi a kört”, “menekül a másiktól”. Emberi szemmel nézzük őket, holott nem volt ott semmi más mint időben egymás követő események, alakzatok közelsége. De a témáról később még írunk.

 

Visszatérve a játékos tévedésére, egy kapcsolódó gondolkodásbeli torzítás amire hajlamosak vagyunk mindannyian a “ forró kéz” téveszméje (Hot-hand fallacy). A téveszme szerint, úgy véljük akinek sikere van, annak nagyobb eséllyel lesz a következő eseményen is sikere. Kosárlabda kapcsán került elő a jelenség először. Ha a kosaras egyszer bedobta a labdát annak hogy a következő is bemegy a megfigyelők nagyobb valószínűséget tulajdonítottak (hot-hand is innen jön). De vizsgálatokkal igazolták hogy ez nincs így. (1)

Egyébként kiválóan kihasználható ez a jelenség saját javunkra, hisz ugyan erre a torzításra játszunk akkor is amikor sikereinket soroljuk fel randevúpartnerünknek, leendő főnökünknek vagy ügyfelünknek. (mert lássuk be furcsa lenne ha mindezt úgy tennénk, hogy “volt ez ami nagyon sikeres volt, majd utána órási bukás történt, majd még egy, és a következő ezekhez képest már sikernek könyvelhető” )

De ha már a meggyőzéssel foglalkozunk ugyan így bevethető a technika. Csak emlékeztetned kell partneredet hogy már háromszor igaza volt láncban (még ha nem is), biztos most is igaza lesz. Na jó, ezt inkább manipulációnak hívjuk.

Ez a jelenség (karöltve más torzításokkal, mint például a kontroll illúziója) okoz piaci bukásokat, rossz döntéseket. Sikeres projektmenedzser megkapja a vállalat legnehezebb ügyét, mert ha már három projektet jól megcsinált biztos ez is menni fog neki. 

Könnyen esünk bele efféle magyarázatokba, és döntésekbe, és ez természetes is, hisz úgy alakult ki a gondolkodásmódunk hogy rendkívül gyors döntéseket tudjunk hozni. (Gondoljunk csak bele mi lett volna, ha az ősember azon filozofál hogy vajon az a mozgó csíksor valóban csak csíksor és a napnyugta narancsszín fényei játszanak csak a leveleken, holott tigris! ) Ennek viszont az volt az ára, hogy sokszor “rövidít” az agyunk.

 

 

---

1 Tversky, Vallone, Gillovich (1985) The Hot Hand in Basketball: On the Misperception of Random Sequences”