Az októberi Tudományból Gyakorlat eseményünkre készülve egy újabb blog cikket hoztunk nektek. Témánk ezúttal nem csupán a HR-eseknek szól, hanem mindenkinek, aki érdeklődik a pszichológia, azon belül pedig az önfejlesztés iránt. A TEHETSZ magadért önismereti programot kollégánk, Kis-Tamás Loránd hozta létre 15 év fejlesztői-gyakorlati tapasztalata és tudományos-kutatói munkája alapján. Az alábbiakban az ő vendégposztját olvashatjátok.

„Homokba dugja a fejét”, „Szőnyeg alá söpri a gondot”, „Mannana, mannana!”, „Ej, ráérünk arra még”, „Miért vagy önmagad ellensége?”, „Sose halaszd holnapra, amit holnapután is megtehetsz” (Mark Twain), „csak még egy utolsó szál, aztán tényleg lerakom a cigit” – és hosszan sorolhatnánk azokat a mondásokat, amelyek önmagunk elakasztásáról szólnak. Az önsorsrontás, vagy más néven önszabotázs – azaz saját vágyaink és terveink visszatérő aláásása önmagunk által – egy bosszantó és szinte hihetetlen emberi tulajdonságunk. Hiszen az öntudatra, és tudatos cselekvésre olyan büszke ember, miért akarna saját sikere és boldogsága útjába állni, ráadásul rendszeresen. Hovatovább, nem csak egyéni szinten jelenhet ez meg, de önszabotázst végezhet egy csoport is (pl. család, munkacsoport, projekt team), vagy szervezet is.

Mégis oly sokszor megtesszük, amikor például az újévi fogadalmunk alkalmával lelkesen bevállalt heti sport tevékenység helyett a kanapé mellett döntünk egy jó sorozattal, vagy amikor a párkapcsolatunk fontos beszélgetése helyett visszatérően a veszekedést, vagy a téma elterelését választjuk, nem beszélve a vágyott karrier lehetőség irányába tett lépés helyett, a megunt és frusztráló munkahelyen maradunk. A sort hosszan folytathatnák, legtöbbünk felfedezheti saját életében, csoportjában, szervezetében a visszatérő, mintázatba rendeződő önszabotázs technikákat.

T, mint tudatosság

A önsorsrontás megértése és átalakítása a tudatos „fülön csípéssel” kezdődik, hiszen aminek nem vagyunk tudatában, azt akaratlagosan megváltoztatni sem tudjuk. A TEHETSZ modell, ami önmagunk elakasztásának egy önismereti megközelítését szorgalmazza, egy mozaik szó, aminek első eleme a változási folyamat kezdő lépésére utal, a tudatosságra.

Az emberi elme bámulatosan tud máshol lenni, mint ahol a hozzátartozó test éppen van. Ezért tudunk jövőképet alkotni, vagy szorongani attól, ami ránk vár, elemezni a múlt hibáit, vagy elmerengeni kedves, nosztalgikus emlékeinken. Az elvonatkoztatás képessége lévén tudunk elméleteket alkotni és egymástól távolabb eső gondolatokat összekötni egy innovatív, új megoldás kialakítása érdekében. Többek között Jonathan Schooler igen körültekintő vizsgálatai¹ mutatnak rá, hogy egy átlag napunknak 30-70% közötti időtartamában van az elménk távol a jelen helyzettől (múltra, vagy jövőre fókuszálva). Csoportos működés esetében is, kívülről jól látható, amikor a csoport tagjai nincsenek tudatában annak, amit és ahogy éppen tesznek, saját sikerük ellen (pl. a konkrét megvalósítás helyett, a végtelenbe futó meetingek, ötletelések és egyeztetések „rutinja”).

A TEHETSZ önismereti technika abban fejleszt, hogy tudatosabb legyél a mindennapokban és figyelmi fókuszod középpontjába tudd állítani azt a pillanatot, amikor az önszabotázs folyamatod elindul.

Például mik azok a körülmények, helyzetek, testi érzetek, amik jellemzik és előrejelzik az ön-elakasztás elindulását. Melyek azok az ingerek (pl. szavak, reakciók, szituációk), amelyek benyomják azt a bizonyos „start” gombot.

Itt még nem beszélünk változásról, csak megfigyelésről. Azonban a tudatosság, mint a többi lépés megalapozója, a nagyobb önreflexiót, és így a nagyobb döntési szabadságot készíti elő az elmédben. Amikor a tudatosságod fókusza élesedik, akkor például észreveszed azt a belső, zsigeri reakciót, aminek köszönhetően később szinte bénultan ülsz a kanapén, vagy energizálódsz olyan, látszólag pótcselekvések irányában, amik nem szolgálják az eredeti célkitűzésedet.

Azonban a tudatosság, csupán az első lépés, van akinek már ez is sokat segít, de az a tapasztalat, hogy csak ez alapján még nem meg fog megváltozni az akár 10-20 éve gyakorolt rutin önszabotázs. Itt jön képbe a TEHETSZ többi lépése.

E, mint elfogadás

Amikor még a csapból is az folyik, hogy a kényelmetlen lelki tartamainkat „csak engedjük el”, „győzzük le”, vagy „ne gondoljunk rá, mert csak bevonzzuk…”, akkor az elfogadás szó hallatán könnyen felcsúszhat a szemöldökünk a homlokunkra. Micsoda?! Még fogadjam is el azt, hogy számomra nem kedvező módon működöm?

A sok éves szakmai és önismereti tapasztalaton alapuló válasz legtöbbször bizony az, hogy igen, fogadjuk el azt, amit tudatosítottunk magunkban (lásd TEHETSZ első lépése: Tudatosítás). Vagyis fogadjuk el azt, ahogy jelenleg működünk, hiszen itt és most, aktuálisan valószínűleg ez a legjobb módja annak, ahogy működni tudunk, nem véletlenül nem működünk másképpen, akármennyire is szeretnénk. Ezt bizony olykor igen nehéz elfogadni. Ezen a ponton hadd hívjam segítségül dr. Arnold R. Beisser gestaltterapeuta nagyszerűen megfogalmazott tételét a változás paradox természetéről:

Változás akkor történik, amikor az egyén azzá válik ami, és nem akkor, amikor megpróbál azzá változni, ami nem ő.

Vagyis a változás lehetősége nem a görcsös megváltozni (vagy mást megváltoztatni) vágyás igyekezete által jön létre, hanem az önmagunkká válás időt és fáradságot nem kímélő, alázatos munkája által. (Biztos mindenki ismeri a „kellene” típusú változási szándékok eredményességi rátáját). Változásra akkor van lehetőség,

amikor nem próbáljuk szépíteni, elfedni az akár kellemetlen és fájó részeket – amikor mindazt, ami van, és amik mi magunk vagyunk (hibáinkkal, kétségeinkkel, fájdalmainkkal, vétkeinkkel) elfogadjuk és integráljuk, azaz vállaljuk azt, ami van. ²

A legtöbb rossz szokásunk és önszabotázs technikánk hátterében olyan történet és logikai láncolat van, amelynek kialakulására aktuálisan már nem tudunk hatni (például az öröklött idegrendszeri tényezők, a koragyerekkori események, vagy a sok éves rutin alapján rögzült, alkalmazkodásunkat szolgáló viselkedésformák). Ezeket az adottságokat érdemes megismerni (tudatosítás) és alázattal elfogadni („ezek is én vagyok”). Hovatovább, ezek felelőssége alól fontos felmenteni magunkat, hiszen jelenlétükre korlátozott kontroll lehetőségeink vannak csak. Például az érzelmi nyomokat tároló idegrendszeri területeken, a múlt bevésődéseit lehet ugyan árnyalni, vagy részben újraírni, de törölni nem. Mint ahogy a családunk szocializációs hatását sem tudjuk felnőttként egyszerűen csak kitépni magunkból, és a genetikai rendszerünket sem tudjuk kedvünkre átszabni egy sebész szikével.

Azonban erősödhet a tudatosságunk, kialakulhat az önmagunk iránti együttérzésünk, és fejleszthetjük a saját magunkat megbecsülő elfogadást. Ezek lecsökkentik bennünk a változással kapcsolatos tudatos és tudattalan ellenállásokat, és egy magabiztos alapot teremtenek a jövőnk átalakításához, vagyis a vágyott változásokhoz, kényszer és görcsösség nélkül.

Az elfogadás a fejedelmi útja annak, hogy értelemet és értéket találjunk saját elakadásainkban, és így lelki erőforrásaink nyíljanak a tudatosított és elfogadott tartalmak hasznosítására. A modell tudni illik ezzel folytatódik: mit kezdjek mindazzal, amit megtudtam és elfogadtam magammal kapcsolatban.

H, mint hasznosítás

Tegyél meg mindent a munkahelyeden! Tegyél a szeretteid kedvére! Tegyél a vallásodért/a hazádért/a Földért! Tegyél a globális problémák ellen! Ez így mind igaz is, hiszen a felelősségteljes, aktív és együttérző ember sok szerepben kell, hogy helytálljon. Azonban talán Neked is feltűnt, hogy egy kimaradt a sorból. Feltűnt?

Te magad. Teszel-e magadért, vagy mindig az marad a sor végére? Mindig ez az, ami átcsúszik holnapra? Mert ma még fontos dolgod van, hogy a gyerek, a munka, a főnök, a haza, a világ…

Az a tapasztalat, hogy mindenki és minden másért akkor tudsz hosszú távon is értékesen és érdemi módon tenni, ha önmagadat is felveszed a fontos és sürgős teendőid közé. Hiszen ha magadért teszel, lesz erőforrásod másért is tenni.

Ha a saját erőforrásaidat feléled anélkül, hogy szánnál időt a minőségi visszatöltésre, akkor ugyan rövidtávon a felélt energiából tudsz adni a világnak, de ha az kiürül, akkor már senkiért és semmiért nem fogsz tudni érdemben tenni.

Éppen ezért a TEHETSZ modell 3. lépése, a Hasznosítás, vagyis a tudatosított (T.) és elfogadott (E.) tartalmak hasznosítása, önmagad fejlesztése és erősítése céljából. Ez a lépés arra tanít, hogy miként alakítsd át az életedet, az alapján, amit az előző lépések során megtanultál magadról, hogy ne áldozata legyél a saját életednek, hanem formálója.

Például a tudatosítás során észrevetted és kimondtad már önmagadnak, hogy miként akasztod el halogatással a saját folyamataidat, valahányszor számodra fontos lépéseket kell megtenned a sikered, vagy boldogságod érdekében. Továbbá együttérzően elfogadtad már azt a háttértörténetet, ami az okozója a halogatásodnak, és nyugtáztad mindazt az előnyt, amivel ez a megfontoltság és kivárási képesség számodra jár.

Itt az idő hát, hogy elkezd tudatosan alkalmazni a halogatást ott, ahol ennek helye van (hiszen ez egy erősséged), és megváltoztasd ott, ahol már nem támogat téged. Itt az idő, hogy ne a múlt kényszerei miatt cselekedj, hanem a benned élő egészséges felnőtt szabad akarata szerint valósítsd meg önmagadat. Apró lépésekben változtatva a jelenlegi szokásaidon, motiváló célok kitűzésével és a megfelelő stratégia kialakításával, a változásban téged támogató emberek bevonásával. Önmagad fejlesztésével, és még számos egyéb apró praktikával, amik csak akkor működnek, ha a te személyedre vannak szabva, a TEHETSZ első két lépésének tanulságai alapján. Hiszen, van akinek bejön, ha minden reggel egy motivációs előadó üvölti a fülébe a napi jó tanácsot, van aki ettől fejjel megy a falnak (vagy a lejátszó eszközzel, amin a motivációs előadó üvölt). Van, aki tud azonosulni a fejlődésorientált gondolkodással, és van akinél inkább az érzelmi síkon kell, hogy eldőljenek a változások.

Ezért a TEHETSZ program célja is az, hogy a 3. lépésben a résztvevő a többiek és a tréner segítségével, illetve az önismereti munkája révén megtalálja azokat a lehetőségeket, amik vonzóak számára élete átalakítása szempontjából. Ezzel persze még nem oldódik meg minden önszabotázs technikánk, de az első, konkrét, fejlődési lépések kapujába kerülünk.

Folytatjuk!

Hivatkozás:

1. https://www.annualreviews.org/doi/abs/10.1146/annurev-psych-010814-015331
2.  Kelló Éva (szerk): Coaching Alapok és irányzatok, Akadémia Kiadó, 2019. 134. oldal

Ha tetszett a cikk és érdekesnek találtad, oszd meg ismerőseiddel is! Ha felmerült bármilyen kérdésed a témával kapcsolatban, írj nekünk egy üzenetet az info@cova.hu email címre, mi pedig néhány napon belül válaszolunk!