img_Technology_SolutionsA május 6-i HR Brunch-on nem csak saját tanácsadóink készültek izgalmas témákkal a nagyközönség számára, hanem stratégiai partnereinkkel is találkozhattatok egy-egy rövid prezentáció formájában. Ezek során testközelből ismerhettétek meg azokat a forradalmi és innovatív eszközöket, amelyek alkalmazásával alapjaiban változhatnak meg a tréningek és vállalati képzések, megújulhatnak az értekezletek és közös ötletelések egy-egy probléma megoldása vagy projekt megvalósítása kapcsán, illetve kiaknázhatóak a szervezeti hálózat adta lehetőségek.


Az utóbbi években gyökeresen megváltozott a munkaerőpiac, hiszen nemcsak hogy megjelent az új Y generáció, de mostanra már túlsúlyba is kerültek elődeikhez képest. Ez a nemzedék pedig egészen más perspektívát igényel a munkaadók részéről. Képességeik és tehetségük kiaknázása jelent(het)i az igazi versenyelőnyt a vállalatok számára, már persze ha ez valóban megvalósul. Az Y generáció képviselői gyorsan, hatékonyan, élményszerűen és hatékonyan akarnak tanulni és fejlődni, munkaadóiktól pedig azt várják, hogy megteremtsék számukra a terepet, ahol kibontakozhatnak.

3 egy olyan online szervezeti szimulációs programot mutatott be, amelynek segítségével élethű tapasztalatokkal, élményekkel gazdagíthatóak a tréningek, az új munkavállalókkal foglalkozó képzések. A program szimulációs gyakorlatokon keresztül lehetővé teszi, hogy a résztvevők interaktívan bevonódjanak az oktatásba, gyakorlatorientált módon találkozzanak először azokkal a kihívásokkal, amelyekkel karrierjük során garantáltan szembe kell majd nézniük…


 

Ha már a képzések és tréningek sikerességéről beszélünk, mi az, amire még szükségünk lehet? Egyes kutatások szerint a képzések megfelelő előkészületek, és megtervezett utánkövetés nélkül a résztvevők csupán 15%-ánál érnek el valós és maradandó viselkedésváltozást, azaz meglepően kevesen képesek a tréningek során elsajátított és fejlesztett képességeket, készségeket a mindennapjaikba átültetni. Célirányosan kidolgozott folyamat során ez az arány azonban éppen az ellenkezőjére fordítható. De pontosan hogyan? A practify segítségével a tréning utánkövetés könnyedén megvalósítható, hiszen a web-alapú platformon keresztül a képzés résztvevői játékos formában, rendszeres mikro-gyakorlatokkal fejleszthetik magukat tovább a tréninget követő hetekben. A felületen ráadásul saját fejlődésüket is nyomon követhetik, így folyamatos feedback-et is kapnak arról, milyen ütemben haladnak előre. Emellett pedig lehetővé válik a közösségi tanulás is, hiszen továbbra is kapcsolatban maradhatnak mind a trénerrel, mind pedig társaikkal, egymás támogatása pedig még tovább serkentheti a képességek maradandó elsajátítását.


A tehetségek kiemelt szerepe a vállalati sikerességben nem kérdéses, de még inkább kihangsúlyozódik akkor, amikor innovációs projektekbe vonjuk be őket. A projektfolyamatok eredményességét már a legelső szakaszban, az ötletek megosztásakor biztosíthatjuk, ha kellően odafigyelünk arra, hogy a projektet megalapozó tudás és a kreativitás, ami a cél eléréséhez szükséges és amellyel nagy valószínűséggel rendelkezik is a csapat, ne vesszen el. Az áttörő megoldások, a tehetségek és ötleteik felkarolása csak úgy valósulhat meg, ha lehetőséget kapnak arra, hogy felszínre törjenek. Ezt segíti a b-novative online ötletelős, brainstorming technikája, amelyen keresztül minden felmerülő ötlet, megoldás, elképzelés megosztható, a csapat résztvevői ráadásul egymást is inspirálhatják, így a lehetőségek palettája még színesebbé válik. Fontos tehát, hogy az innováció megvalósításáról már a folyamat legelején gondoskodjunk azáltal, hogy teret engedünk a valódi tehetségek kibontakozásának. Ennek köszönhetően már a kezdetektől fogva magukénak érezhetik és hosszútávon elköteleződhetnek a cél iránt.


Végezetül, a szervezeti működést még egy, a HR Brunch-on ismertetett eszköz támogathatja hatékonyan. A Picture1 egy olyan HR-döntéstámogató alkalmazás, amely gyorsan és egyszerűen méri fel a munkacsoportban, vagy akár az egész szervezetben rejlő erőforrásokat és kapcsolati hálózatot, akár több területen is, legyen szó a munkafolyamatok megvalósulásáról, az elköteleződés állapotáról, a motivációs kultúráról, a tudásmegosztás lehetséges útjairól, az információáramlás jellegzetességeiről, vagy a véleményvezérek elhelyezkedéséről. A hatékony szervezeti működés elengedhetetlen feltétele, hogy világosan átláthatóak legyenek a viszonyok és kapcsolatok, egyértelmű legyen, hogy bizonyos üzleti kihívások teljesítéséhez szükséges erőforrások hol rejtőzködnek. Mennyivel leegyszerűsíti az egyes munkafolyamatokat például az, ha tudjuk, ebben és ebben a kérdésben kihez érdemes fordulnunk, nem igaz? A szervezet átvilágításával tervezhetővé válik a szervezeti erőforrások felhasználása, azonosíthatóak a kulcsemberek, hatékonyabbá tehető a tudásmenedzsment és a mentorálási folyamat, követhetővé válnak a munkafolyamatok.


A tudgyak logo sorozatunk mérföldkövének számító HR Brunch-on nem titkolt célunk volt az, hogy ne csak a száraz elméletekbe és absztrakt modellekbe nyújtsunk betekintést, hanem megmutassuk, hogyan ültethető át a gyakorlatba eddig megszerzett tudásunk. Erre a törekvésre tökéletes példákat nyújtanak partnereink, akik már kézzelfogható és a praktikumban is alkalmazható eszközöket hoztak el érdeklődőinknek.