Erasmus+ Sárközi Márta

"A 2014-1-HU01-KA104-000430 "Határaink meghaladása - A tudás útja Európába" elnevezésű projekt keretében 2016. júniusában mindfulness alapú Self-Compassion Training-en vettem részt Holy Isle-on, Skóciában. A kurzuson megismerkedhettem önmagunk támogatásának alapjaival és fontosságával: Míg másokkal szemben igyekszünk minél inkább elfogadóak és elnézőek lenni, ha hibáznak, vagy támogatni őket a megviselő szituációkban, érdekes módon éppen

azzal az emberrel vagyunk a legkritikusabbak, a legszigorúbbak, akit a legjobban kéne támogatnunk. Saját magunkkal.

Gyakran látom a környezetemben és tapasztalom önmagamon is, hogy hosszan rágódunk amiatt, hogy nem vagyunk tökéletesek. Pedig ki az? Az egyik legtöbbekben félelmet keltő helyzet a nyilvános beszéd. Prezentációs tréningeken látom, hogy az emberek szinte rettegnek attól, hogy videófelvétel készüljön róluk előadás közben. Ennek a hátterében legtöbbször az áll, hogy a felvétel pontosan visszaadja a legapróbb hibákat is. Olyan egészen emberi dolgok miatt képesek vagyunk rosszul érezni magunkat, hogy megbotlott a nyelvünk vagy elpirultunk. A self-compassion éppen ezt kívánja feloldani, hogy tudjunk önmagunk felé is "részvéttel" fordulni az ilyen pillanatokban. Számomra személyesen is fontos téma ez, hiszen nem elég, hogy perfekcionista vagyok, ráadásul a munkám során gyakran vagyok "élő adásban", ahol nincs meg a hibajavítás lehetősége.

Megdöbbentő volt számomra, hogy a skóciai tréningen egy 50 fős csoportban találtam magam, ahol legalább 10-15 különböző nemzetiségű résztvevő gyűlt össze. Természetesen a többség Nyugat-Európából és Skandináviából érkezett. A következő meglepetés az volt számomra, hogy a csoport 90%-a számára a mindfulness - ami a self-compassion-nek is egy fontos pillére - a hétköznapjaik részét képezi, sőt sokan oktatói is a területnek. A velük folytatott beszélgetésekből az derült ki, hogy az élet számos szegletében sikerrel alkalmazzák a tudatos jelenlét gyakorlását - oktatásban, egészségügyben, szociális munkában és nem utolsó sorban üzleti környezetben is -, és ez náluk már nem különcségnek számít, hanem széles körben elfogadott lehetőségnek. A trénereink is három különböző országból érkeztek, Angliából, Írorszából és Németországból. Megtudtam tőlük, hogy folyamatosan járják a világot, képzéseket tartanak és rendszeres, hogy még ilyen nagylétszámú csoportok esetén is sokan csak a várólistára férnek fel.
Azt gondolom, hogy itthon is abszolút van létjogosultsága a témának, hiszen itt is ugyanúgy megéljük ezeket a mindennapi nehézségeket, szorongásokat. Munkám során azt tapasztalom, hogy a mindfulness iránt folyamatosan nő az érdeklődés. Onnan pedig már csak egy lépés, hogy a self-compassion-t is elkezdjük gyakorolni.

 

A rendszeres gyakorlással tudatosabbá válunk abban, hogy mi zajlik bennünk a felszín alatt, és megtanuljuk azt is, hogy hogyan tudunk támogatást adni magunknak a nehéz helyzetekben. Ez hosszabb távon felszabadultabbá és egyszerűen cselekvőképesebbé tesz minket, hiszen így sok általunk felállított gát omlik le. Ráadásul erősödik az ellenálló képességünk is, tehát képesek leszünk egyre nehezebb helyzetekkel is megbirkózni anélkül, hogy különösebben megviselne minket.
Skóciából visszatérve a Self-compassion gyakorlatát megosztottam a munkatársaimmal illetve a Corporate Values Kft. ügyfeleivel is workshopok keretein belül, melyek rendkívül nagy sikerre tettek szert a résztvevők körében."